spice-girl

A brit mászás olyan, mint maguk az angolok: kőbevésett etikai szabályok, veszélyes utak és vérremenő versengés. Az utolsó hely, ahol angyal arcú, kedves lányokat találsz. Pláne olyanokat nem, akik megszégyenítik a srácokat. Hazel Findlay és Emily Harrington ezt tette. Hazel Findlay az első csaj aki kimászott egy E9 nehézségű utat. A szőke kislány az omladozó sziklák, lepukkant felszerelések, kifutó kötelek nagy szakértője. Emilivel az omladozó brit tengerparti sziklán edzettek rá, hogy amíg az ifjú titánok egymással vannak elfoglalva, szép csendben megmásszák a Taghia 900 méteres sziklafalát az Atlasz-hegység szívében, Marokkóban.

Hazel Findlay

TAGHIA: NEM KEZDŐKNEK VALÓ

Alex Honnold nem szokott viccelni. Aki ismeri Honnold mászásait és tudja, hogy hogyan szokott nyilatkozni, az azt is tudja, hogy ha ő azt mondja valamiről, hogy kemény, akkor az az. Taghia – „Kezdőket ne küldj. – Eléggé durva.”

A helyszín Manhattan divatos, poszt-indusztriális negyedének egyik elegáns kis kávézója. Itt reggeliztünk Honnolddal és egy ici-pici marokkói faluról, Taghiáról, beszélgettünk, mélyen az Atlasz-hegység szívében. Oda készültem, hogy felvegyem, amint Hazel Findlay és Emily Harrington meghódítja a hatalmas mészkőfalakat.
Ezen elpoénkodtunk, mert a kezdők néha tényleg viccesek. Szürcsölgettem a krémes latté-t és hallgattam, ahogy Alex mondja a magáért. Igen, „eléggé durva”, igen „a kaja, hát az eléggé egyhangú” és igen, „Hazel, hát, ő eléggé kemény, stb., stb. Igen, hallottam már, hogy Honnold hajlamos arra, hogy mindent elbagatellizáljon ezzel az „eléggé” szócskával. De, tudják, most már tudom, hogy tényleg így van.

Néhány hónappal a manhattani luxus reggelink után Marokkóban találtam magam. És megtanultam, milyen is ez a Honnold féle „eléggé”.
Taghia egy völgyben fekszik. Nem messze tőle található az a hely, amit szerényen csak „A Forrás”-ként emlegetnek. Több ezernyi liter iható víz tör itt fel a sziklából, táplálva a folyót, ami aztán az egész régió vízellátását biztosítja. A folyóvölgy igazi smaragd a kopár hegyi tájban. A víz rajtahagyta nyomát a tájon: hatalmas, meredek mészkőfalak mindenfelé, lábuknál a megszokott törmeléklejtő helyett több méternyi mély hasadékkanyonok, aljukon óriási sziklákkal. Ezek a kanyonok csak tovább fokozzák a kitettség érzést. „Hát, a domborzati viszonyok eléggé extrémek” – ahogy Honnold fogalmazott.

Emily még soha nem mászott meg a falu sziklafalaihoz hasonló falat, Hazel viszont ott volt Honnolddal a tavalyi túrán. Nem vesztegették az időt azzal, hogy hozzászokjanak egymáshoz, a sziklához, vagy a mászási stílushoz – hosszú napok, meredek falak, poros sziklák. Végigdübörögtek a völgyön, hatalmas, IX- nehézségű utakat másztak ki.

Said kis fogadójában kaptunk szállást. Taghiában ez a Hilton, kevésbé dekadens kiadásban. Itt gyülekeznek a mászók, főleg franciák és néhány spanyol. A falu picike és az emberek büszkék arra, hogy ilyen gyönyörű helyen élnek. Az út végétől még 10 kilométer gyaloglás vár arra, aki el akar ide jutni. És, ezt hallgassák, májusban, amikor ott voltunk, akkor jutottak a helyiek először vezetékes áramhoz! Az itt lakók, körülbelül 250 ember, abból élnek, amit megtermelnek, illetve amit a királytól kapnak – havi egy zsák lisztet (Marokkó egyike annak a nyolc-kilenc országnak, ahol valójában még ma is abszolút monarchia van). Fekhelyül egy deszkára tett vékony matrac szolgál, a luxust egy csupasz villanykörte jelenti. A reggeli kenyér, a vacsora tagine, esetleg csupasz, főtt tészta. A tagine – ez a krumpliból, répából és hol ilyen, hol olyan húsból (csirke, kecske, bárány) készült ragu – finom. Egy darabig. Aztán kicsit unalmassá válik. „Vigyetek fűszereket!” – mondta Honnold. Vittünk, és ha mennek, vigyenek maguk is! Meg sok müzli szeletet!

hazel findlay_ree_rock_8_spice_girl

Néhány napnyi pihenés után a lányok készen álltak. Ami az út ismeretlen részét illeti, hát volt belőle vagy 850 méter, de a kaland csábítónak tűnt. Úgy gondolták kellően merész célt tűztek ki maguk elé, akkor miért ne vágjanak bele rögtön? Frosty, az operatőr és Kris Erickson a helyi gyártásvezetőnk, technikusunk és operatőrünk a sziklafal tetején aludtak előző éjjel, készen arra, hogy hajnalhasadáskor azonnal leereszkedjenek. Én 3:30-kor ébredtem, a lányokkal együtt. Izgatottak voltak. Hazel csendesen iszogatta a teáját. Emily némán kente a mogyoróvajas szendvicsét. Megfésülködtek, fogat mostak és nekivágtak a sötétségnek. Elindultak a falhoz.

„Egy IX- a sötétben, bemelegítésként. Így kell élni!” – mondta Hazel, mielőtt fejlámpával a homlokán nekivágott volna. Az első kötélhossz után annyi lett az a teljes út “onsight” kimászásának. Hazel áldozatául esett a bemelegítésnek szánt IX- szakasznak. Megcsúszott egy keskeny párkányon és visszacsúszott. Bármennyire megrázta is az eset, összeszedte magát, átgondolta a következő mozdulatot és átmászott, de egy törött fogás az áthajlásban megint kifogott rajta. Egyértelmű volt, hogy ez az út nem említhető egy lapon az eddig kimászottakkal. „Úgy látom, hosszú nap elé nézünk” – nevetett fel Emily, kicsit idegesen.

Majdnem mindegyik kötélhossz IX- nehézségű, és amelyik nem, az sem sokkal könnyebb. Hazel később azt mondta, hogy olyan ez, mintha egy nap alatt akarna valaki feljutni az El Cap-ra a Free Rideren vagy a Golden Gaten. „Nem olyan magas, de legalább annyira nehéz, ha nem nehezebb” – mondta. „Nincs egyetlen könnyű szakasz sem”. A lányok nekiveselkedtek. Hazel lenyomott “onsight-ban egy veszélyesen málló IX- nehézségű szakaszt, majd rögtön utána egy VIII+-t. Ezután egy hosszú, küzdelmes csata következett egy IX+ nehézségű áthajlással, és egy pillanatra úgy tűnt, a szikla kerül ki győztesen: Emily megakadt egy kőpárkányon. Aztán Hazel-nek akadtak gondjai, háromszor is szétmállott a keze alatt a fogás. „Nemsokára nem lesz mire ráfogni” – mondta.

A lányok kimerültek, és nagyon fáztak. Hazel-nek úgy begörcsölt a keze, hogy a combján kellett kifeszíteni az ujjait mielőtt a következő fogásra ráfogott volna. Emily keze több sebből vérzett. Ott ültek egy sziklapárkányon, elkedvetlenedve, de eltökélten. Sötétedett. Már nem siettek sehova. Valahonnan erőt kellett meríteniük a folytatáshoz. Még vagy 200 méter volt hátra, sötétben. Most mi legyen? A válasz – most már – egyértelmű. Itt az ideje egy kis táncnak! Egy iPhone dance party a sziklapárkányon. Shakira – az a szörnyű Flo Rida feat. Ke$ha Boy George paródiája. Hazel lenyom egy Meat Spin-t (aminek az a lényege, hogy az ember úgy tesz, mintha egy óriási táska lenne a lába közt és azt próbálnál pörgetni – mármint a táskát). Emily a Boxer-rel jön (ökölcsapások gyors egymásutánja, némi őrült grimaszkodással kiegészítve). Az Atlasz-hegységben, ezen a mészkő El Cap-on, naplemente van és a csajok több mint 750 méter magasan nyomják a bulit.

Miután kellőképpen bemelegítettek és összeszedték magukat Hazel óvatosan nekivág egy technikás VIII +-nak, majd továbbhalad a vaksötétben egy 60 méteres VIII- nehézségű szakaszon. Felérnek a tetőre, extázis. Lefelé nagyon durván eltévednek és végül majdnem pontosan 24 órával azután hogy kikászálódtak az ágyból, visszazuhannak abba. Boldogok. Halálosan fáradtak, de boldogok.
„Ez volt az egyik legjobb mászó élményem! – mondta Hazel. „És azt hiszem Emilynek messze ez volt eddigi karrierjének a csúcspontja!”
Emily közbekotyog: „A legnagyobb! AZ TUTI!”
Hát, eléggé jó kis kaland volt.

A Spice Girl történetének középpontjában egy mászócsoda, a brit Hazel Findlay áll. A film a marokkói Taghia vonulathoz kalauzol el minket, ahol Hazel a boulder-i Emily Harringtonnal mászik ki egy „nagy és félelmetes falat”.

Alex Lowther, Big UP Productions producer
Forrás: http://reelrock.tumblr.com/post/54352142074/taghia-is-not-for-interns

spice-girl

REEL ROCK 8: SPICE GIRL

25 perc | 25 min.
2013, Amerikai dokumentumfilm | 2013, USA
Eredeti nyelven, magyar feliratttal | English and Hungarian subtitles

Bemutató partnerek

VISSZA