Interjú Alex Honnolddal a Fitz Roy traverzről
2014. februárjában Tommy Caldwell és Alex Honnold elsőként csinálta meg a Fitz Roy traverzt Patagóniában. A hírhedt vonulat 5 kilométernyi gránitcsipkéből és a következő csúcsokból áll: Aguja Guillaumet, Aguja Mermoz, Cerro Fitz Roy, Aguja Poincenot, Aguja Rafael Juárez, Aguja Saint-Exúpery és Aguja de l’S.
Bár Caldwell és Honnold a világ legjobb mászói közt vannak és Caldwell többször járt már Patagóniában, Honnoldnak ez volt az első útja ide. Az előző szezon időjárása ráadásul – még patagóniai mércével mérve is – szörnyű volt.
Fotó: Austin Siadak
Most jártál először Patagóniában. Mik voltak az első benyomásaid? Mire számítottál az indulás előtt?
Szélre és borzalmas időre számítottam. És nagy, félelmetes hegyekre. A valóság jórészt megfelelt ezeknek az előzetes elképzeléseknek. A hegyek még a vártnál is magasabbak voltak, tombolt a szél és szélsőséges volt az időjárás, de összességében nézve jobb volt, mint amire számítottam. Csodás boulderek, kellemes szállás, jó kaja és – ha végre sikerül nekiindulni – szuper mászás. Tervezem a visszatérést.
A Fitz Roy traverz volt az első utad? Ha igen, akkor megmásztál utána mást is? Ha nem, akkor előtte volt valami?
Tommy és én a túra elején meg akartuk mászni a Whillan’s útvonalat, csak úgy, bemelegítésképpen, de a hóhelyzet annyira borzasztó volt (3 órán át vergődtünk combközépig érő hóban, hogy egyáltalán a beszállóig eljussunk), hogy inkább elmentünk a Brecha-ra és megcsináltuk a Franco első kötélhosszát. Nagyon jeges volt. Úgyhogy – mivel a körülmények lehetetlenné tették a mászást – inkább visszamentünk a városba. És amint az időjárás engedte nekivágtunk a traverznek.
Utána megcsináltuk a Rafael-en a Blood on the Tracks-et, csak hogy másszunk még egy kicsit, mielőtt repülőre ülünk. Borzasztóan fáradtak voltunk és szörnyen másztunk. Nem igazán pihentük még ki a traverzt.
Honnan jött egyáltalán a traverz ötlete? És mit éreztél, hogy ekkora fába vágtátok a fejszéteket?
Tommy már rég felvetette az ötletet és mindkettőnknek nagyon tetszett. Az ilyen típusú mászás mindkettőnk stílusának fekszik: a végtelenségig tartó szimultán mászás közepes terepen. Egy kicsit félelmetes volt nekivágni, különösen nekem, mert semmit nem tudok a jégmászásról meg a gleccserekről, Patagóniában meg azért elég sok hó van…
Elmeséled nekünk napról napra a történéseket? Hogy csináltátok, hol aludtatok, milyen felszerelést vitettek, mennyire volt nehéz…?
Három és fél napra elegendő kajával vágtunk neki, ami aztán gond nélkül elég volt öt napra. Ez is csak azt mutatja mennyire nem tudunk jól kalkulálni! Közepesen nehéz hátizsákokkal indultunk el, az elölmászó egy kicsit könnyebbel, de mivel főleg szimultán másztunk, ez nem is számított igazán. Minden nap sötétedéskor tértünk nyugovóra, mert az út egyik kulcsa a megfelelő útvonal megtalálása volt, amivel a sötétben próbálkozni nem egy zseniális ötlet. Technikai értelemben nem volt szuper nehéz, de négy és fél nap mászás, ereszkedés és fárasztó munka azért nem semmi. Nem aludtunk sokat, azt sem túl jóízűen, hiszen hideg volt és matrac sem volt nálunk. Nagyon elfáradtunk, de fantasztikus volt!
Tudnád egy kicsit részletezni a dolgokat? Nem csak a nehézségi skálára gondolok, hanem a távolságokra, a fáradtságra, stb…?
Már maga a többszáz méternyi ereszkedés sem volt semmi! Elég fárasztó több százszor lehúzni a kötelet, tekercsbe rakni. Aztán ott van a hátizsák, amit napokig cipelsz és persze maga a mászás. Nagyon fárasztó volt. Ha 8 órát mászol, akkor abból általában 4 órát biztosítasz. De mivel mi főleg szimultán másztunk, a 8 óra 8 óra volt. Csak éppen itt a 8 órából általában 15 lett. Soha életemben nem fáradtam még el ennyire.
Tommy Caldwellel másztál. Milyen volt? Mi a legjobb és mi a legrosszabb tulajdonsága? És – ha már itt tartunk – mi a helyzet veled?
Tommy a világ legpozitívabb figurája. Ő az örök optimista. Egy élmény vele mászni, egyszerűen kiapadhatatlan energiái vannak. Soha nem stresszel, soha nem panaszkodik. És persze mászik, mint egy gép. Egyszóval ő a legtökéletesebb partner egy ilyen projekthez. Azt hiszem az én legnagyobb erényem, hogy bármeddig képes vagyok szimultán mászni. Több 300+ méteres kötélhosszban másztam elöl. A legnagyobb hiányosságom pedig az, hogy az ég világon semmit nem tudok az alpinizmusról, és Tommy nem sok hasznomat látta az ereszkedés útvonalának megtalálásában, a havas terepen való mászásban vagy például az olyan triviális dolgokban, mint hogyan kell megjavítani a gázfőzőt.
Most, hogy megtapasztaltad milyen Patagónia és a Fitz Roy visszamész még? Ha igen, hova?
Tommy és én beszéltünk róla, hogy jövőre bepróbálkozunk a Torre traverzzel. Szívesen visszamennék. Ha másért nem, akkor azért, mert a boulderek legalább olyan jók, mint Bishop-nál, csak itt ráadásul olyan szuper hegyek vannak, hogy – ha az időjárás is engedi – sokkal több opciód van.
És milyennek látod a mászás jövőjét és persze a saját utadat? 1 év múlva? 5 év múlva? 10 év múlva? 25 év múlva?
Nem tudom milyen lesz a mászósport jövője. Gondolom hasonló trendek szerint alakul majd, mint most: egyre nehezebben, gyorsabban, magasabbra, stb…Az emberek rutinszerűen másznak meg on-sight 9a-s utakat, hatalmas hegyeket szimultán mászásban vagy ilyesmi. Hogy én milyen szerepet fogok játszani ebben? Nem tudom. Ahogy elnézem néha a boulderező srácokat, már most sem feltétlenül értem, hogy mi is történik! Őrület, hogy manapság mennyire erős mindenki!
Csak azt remélem, hogy továbbra is király kalandok várnak rám és addig tolhatom a határaimat, ameddig csak lehetséges. Majd meglátjuk ez mire elég.
Köszönjük Alex. Sok sikert!
Fotó: Austin Siadak
Forrás: ukclimbing.com
