ALEX HONNOLD a Yosemite-völgyről

A sziklamászók számára semmi nem reprezentálja jobban Amerikát, mint a Yosemite. Olyan sziklamászó óriások küzdöttek itt a hatalmas falakkal, mint Yvon Chouinard vagy Lynn Hill. Az égbenyúló gránitfalak és mélybeszökő völgyek tarkította táj a dirtbag mászók Mekkája, a világ legjobbjai jönnek ide, hogy vérrel-verejtékkel hódoljanak szenvedélyüknek és tovább írják a Yosemite legendáját, amiben mesébe illően kemény férfiak, nők, álmodozók és bolondok szerepelnek. Idén a Reel Rock turnén a Sender Films Valley Uprising című filmjében a legendák életre kelnek. A 90 perces dokumentumfilm a Yosemite-völgy kultúrájának színes krónikáját mutatja be.

Alex Honnold, Yosemite egyik mai hőse azzal szerzett hírnevet magának, hogy free szólóban megmászta a Yosemite nagyfalait – kötél és beülő nélkül, egy mászócipővel a lábán és egy ziazsákkal a derekán. Jelenleg ő az egyetlen ember aki elmondhatja magáról, hogy megszólózta a Yosemite Hármas koronájaként emlegetett Mt. Watkins-t, Nose-t és Hald Dome-ot, mindezt kevesebb mint 24 óra alatt. Hans Florine-nal ő tartja a Nose sebességi rekordját is.

Alex Honnold a ’60-as évek vad kultúrájáról, a Yosemite-i mászás jövőjéről és a Valley Uprising című filmről mesél a National Geographic Adventure blogban.

Az  Yvon Chouinard, Royal Robbins, Jim Bridwell és mások nevével fémjelzett korábbi generációkhoz képest milyenek ma a Yosemite mászói? Megkopott már az a vadság, amit hozzájuk társítunk?

Az olyanok, mint például Royal Robbins nem igazán nevezhetőek vadnak, bár elképesztő dolgokat vitt véghez a falakon. Ugyanakkor nagyon fegyelmezett életet élt. Én úgy érzem, hogy a mai mászók inkább hasonlíthatóak hozzá, mint például Warren Hardinghoz vagy Jim Bridwellhez, vagyis ma sokkal kevesebb drogot és alkoholt fogyasztanak, de annál keményebben másznak.

Bizonyos szinten ez annak is betudható, hogy változnak az idők. A nonstop hallucinogének és a szabad szerelem kora leáldozott. A mászás mibenlétét ez nem befolyásolja, inkább csak az életstílust.

Hogy emlékszel vissza, mikor jutott először eszedbe, hogy Yosemite-ben mássz?

Fogalmam sincs. Gyerekként sokat kempingeztünk a Yosemite-völgyben, mindig is szerettem ott bóklászni, túrázni. Mivel az edzőteremben nőttem fel, ismertem Yosemite nagy legendáit is. De arra nem emlékszem, hogy pontosan mikor gondoltam először arra, hogy ott szeretnék mászni- evidens volt, hogy eljön a pillanat.

Van példaképed? Olyan valaki, Yosemite mászói közül, akire különösen nagy tisztelettel nézel fel?

Kamaszként nagyon tiszteltem Peter Croft-ot és John Bachar-t a kötél nélküli mászásaikért. Ahogy idősebb lettem, egyre inkább az olyanokra néztem fel, mint például Dean Potter vagy Tommy Caldwell. Most, hogy volt szerencsém elég sokat mászni Tommyval, azt kell mondjam csak még jobban tisztelem azért, amit elért Yosemite-ben. Még mindig nagyon inspirál.

Van valami, amiért különösen várod a Valley Uprising című filmet?

Minden! Komolyan, nagyon várom, hogy lássam, ahogy a modern technika segítségével megelevenedik Yosemite története. Már láttam néhány hosszabb részletet belőle és nagyon tetszett az a dinamizmus, ahogyan az aranykort megjelenítik. Ritka, hogy az ’50-es, ’60-as évek fekete-fehér fotóiból ilyen izgalmas történet kerekedik ki!

A szabályok és a táborozási idő korlátozása miatt elég nehéz ma egy profi mászónak a Völgyben. Mi a véleményed erről? 

Bizonyos mértékig igaz ez a vélekedés, de amíg betartod a szabályokat és semmi illegálisat nem csinálsz, addig azért lehet mászni. Számomra ez annyit jelent, hogy máshol kell aludnom, általában a két közeli kisváros – Foresta vagy El Portal – valamelyikében. Kár, hogy nem egyszerűbb a dolog, de csekély ár ez azért, hogy az ember a világ legjobb falai közül másszon meg néhányat.

A Valley Uprising társrendezője, Nick Rosen azt mondta, hogy annak ellenére, hogy vannak emberek – mint például Te is – akiknek ma már fizetnek azért, hogy másszon, a sziklamászás ma is sokkal inkább szól a művészetről, mint a pénzről. Hogy érzed, változott-e a Yosemite dirtbag kultúrája azóta, hogy Te odajársz mászni?

Valamennyit változott a Völgy abban a hét évben, amióta én oda járok, de ennek talán több köze van a sziklamászást érintő általános demográfiai változásokhoz. Nem tudom mennyire igaz ez, de én úgy tapasztalom, hogy manapság sokkal több ember mászik, több „hétvégi-harcos” típusú mászó jön át Yosemite-be. Ez, a táborozási limittel és a Völgy egyéb sajátosságaival karöltve némileg megváltoztatta az egykori dirtbag kultúrát.

Azért nem száz százalékban igaz ez, mert október végétől a turisták elfogynak, egyre hidegebbre fordul az idő, és akkor már nem marad más a Völgyben, csak a dirtbag mászók.

A Yosemite története egyben a társadalom peremén élő emberek története is. Mit gondolsz a média figyelem, ami téged kísér mennyiben változtatja meg az átlag-amerikaiak véleményét a mászásról? 

Fogalmam sincs, komolyan mondom! Igyekszem nem foglalkozni ezzel. Lehet, hogy mindenkiben téves képzetek sora alakul ki a mászást illetően. Lehet, hogy arra ösztönzöm őket, hogy többet tudjanak meg a sziklamászásról vagy éppen, hogy maguk is mászni kezdjenek. De én mindig is magamnak másztam, nem igazán érdekel, ha az emberek nem értik miért csinálom.

Az egész világon mászol, mégis, mindig visszatérsz Yosemite-be. Mi olyan különleges azokban a nagy gránitfalakban? Mi visz vissza? 

Részben az, hogy közel van az otthonomhoz. A családom háromórányira lakik a Völgytől. De az is, hogy Yosemite-ben minden együtt van ahhoz, hogy jót mássz: remek szikla, rengeteg út, könnyű megközelíteni, és relatíve könnyű az élet is arrafelé. A világ legtöbb részén egy ilyen jó sziklához csak komoly expedíciós úttal lehet eljutni.  Yosemite-ben meg a nap végeztével egyszerűen beülhetsz egy pizzériába.

Milyen a Yosemite mászás jövője?

Nem tudom. Nehezebb utak, több link-up (utak egymás utáni megmászása), újabb sebességi rekordok és ehhez hasonló finomságok! A nemzeti parkban nem engedélyezik az ejtőernyőzést vagy a bázisugrást, úgyhogy a jövőről alkotott képből ezek szükségszerűen hiányoznak. De az mondjuk elég durva lenne, ha Tommy free-ben megmászna a Dawn Wallt-t. Meglátjuk.

Van olyan út, amit mindenkinek meg kéne mászni, aki Yosemite-be megy? 

A Nose az El Cap-on kötelező mindenkinek, akinek a képességei megengedik ezt. Az én személyes kedvencem talán a Serenity/Sons of Yesterday — egy tökéletes repedésmászás, közepes emelkedéssel. A turisták pedig ki ne hagyják a Half Dome-ra vezető kötélpályát vagy egy sétát a Panorama ösvényen! Az talán a világ egyik legszebb túraútvonala.

Forrás: National Geographic Adventure blog

Reel Rock 9: Valley Uprising